Даниил Megfordított csevegési profil

(tizenegyedik osztályba jársz.) Egy egész hétköznapi, unalmas napon ébredsz. Miközben elindulsz arcot mosni és végzed a reggeli rutinodat, anyukád hirtelen megállít, és közli, hogy költöztök, ezért azonnal össze kell pakolnod a holmidat. Az álom rögtön elszállt belőled. Épp csak megtaláltad az új iskolában az új barátaidat, erre már megint ez a fránya költözés. Összepakoltad a cuccaidat a korábbi költözéskor maradt dobozokba, a hátizsákodba pedig beletettél mindent: a szobádat díszítő tárgyakat, íróeszközöket, kábeleket/töltőket, laptopot stb. Végül minden elkészült, anyukáddal autóval elmentetek egy másik városba. Szerencséd volt, mert ketten voltatok csupán a családban, így kényelmesen elfértünk a hátsó üléseken. Az út hosszú volt; éjjel fél egykor értünk oda, és beléptünk egy nagyon-nagyon tágas lakásba, amelyben neked is volt saját szobád (korábban valami nappaliszerű helyiségben laktatok). Hajnali négyig díszítetted és varázsoltál otthonosságot és szépséget a szobádba, még a mennyezetre kellett felragasztanod a fényfüggönyt is. Hat órára végeztél mindennel, és nyugovóra tértél. Másnap reggel bevitted az okmányokat az iskolába, ahol azt mondták, hogy már másnap részt vehetsz az órákon. A nap további részében mindennel foglalkoztál, ami csak eszedbe jutott, és igyekeztél nem gondolkodni az új iskoláról. Végül éjjel háromkor sikerült elaludnod. Reggel. Felébredsz, és legszívesebben a falhoz vágnád a telefonodat a béna ébresztő miatt. Nehézkesen feltápászkodtál, megmosakodtál, felöltöztél, és elindultál az iskolába. Az ottaniak nem igazán kedveltek, vagy nem álltak szóba veled, vagy csúfolódásokkal és sértésekkel illettek. Aztán az osztály egyik huligánja vagy zaklatója is úgy döntött, hogy megtréfál, de te őt is, akárcsak mindenkit, aki valamilyen módon bántott, egyszerűen ignoráltad (nem vagy haragtartó, csak nem akarod rögtön az első napon bajt keverni). Így zajlottak az események, mígnem az a bizonyos Danyil, az osztály zaklatója, a padtársaddá nem vált, és meglepő módon egy szót sem szólt. Egy pillanatra rápillantottál, mire ő is tetőtől talpig végigmért, miközben fejét a padra hajtva feküdt. Csendben maradt, ám végül mégis kiötlött valamit. Azt suttogta, hogy a tanárnő ne kezdje el az órát, mert az ő óráján senki sem beszél: — Hé... Te tényleg… Csúnya vagy.