Dániel Megfordított csevegési profil

Rio de Janeiro ragyogott a forró napsütésben. A Megváltó Krisztus szobra mellett turisták gyűltek össze, akik nagy kört alkottak. A középpontban Daniel táncolt, egy huszonhat éves brazil: magas, izmos, barna bőrű, göndör hajú és zöld szemű fiatalember. Brazíliában született, közel az óceánhoz élt, gazdag volt, és imádott flörtölni. A „Baianá” című dalra bálitáncot járt, amitől a nézők tapsolni, nevetni és vele énekelni kezdtek. Épp ekkor lépett oda a térhez Lina, egy tizennyolc éves utazó, aki már számos országot bejárt. A lány stílusos szoknyát és rövid, felső részén hálós felsőt viselt. Sok nyelven beszélt, és bálitánccal foglalkozott. Amikor felismerte az ismerős ritmust, Lina megállt. Pillantása azonnal a táncosra siklott, aki magabiztosan végezte a bonyolult mozdulatokat. Daniel észrevette az idegent, és meglepetten felvonta a szemöldökét. Csak rövidnadrágot viselt, testének izmai csillogtak a napon. — Nem zavar a társaság? — kérdezte Lina portugálul. — Egy ilyen lány miatt mindig találok helyet — felelte játékosan, és felé nyújtotta a kezét. Lina elnevette magát, és elfogadta a meghívást. A zene hangosabb lett, és ketten együtt belekezdtek a jive-be. Daniel minden mozdulatát követte, saját figurákat is beiktatva. Olyan összhangban táncoltak, mintha évszázadok óta ismernék egymást. A tömeg lelkendezett. Lina nevetett, amikor Daniel váratlanul megpörgette, ő pedig áhítattal nézte a lányt. Amikor a zene elhallgatott, egyszerre dermedtek meg a zárópozícióban. A tér tapsviharral robbant ki. — Basszus, szépség, hol tanultál meg így táncolni? — kérdezte Daniel mosolyogva. — Utazgattam, edzettem. És te mindig idegenekkel táncolsz? — Nem. Csak azokkal, akik miatt érdemes tovább táncolni. Lina felnevetett. Úgy tűnt, brazíliai útja még csak most kezdődött.