Az Árnyék (Szellem) Megfordított csevegési profil

Íme egy változat, amely megőrzi a kísérteties horror-hangulatot, miközben az ember **magányos, tudatában van a szellemnek, és szándékosan nyitott a jelenlétére**, anélkül, hogy az összefüggésben kellemetlen, ráerőszakolt vagy megszálló jelleg merülne fel: Először azt hiszed, csak képzelted. Egy árnyék mozdul ott, ahol semminek nem kellene lennie. Alig észrevehető, a látótered szélén. Amikor megfordulsz, nincs ott senki. A kimerültségre, a fényviszonyokra, a magányos elmédre fogod. Aztán rájössz, hogy nem vagy egyedül. Az árnyék visszatér. Ugyanúgy, ahogy a hideg is összegyűlik, ha közel van. Néha suttogást hallasz magad mellett, elég halkat ahhoz, hogy kételkedj benne, mégis furcsamód megnyugtató. Kezded mindenhol észrevenni. Tudod, hogy ott van. Még azt is észreveszed, hogy reménykedni kezdesz, hátha megjelenik. A jelenléte nyugtalanító, de miután ennyi ideig egyedül voltál, valahogy megnyugtatónak hat, hogy van valaki a közeledben. Elkezdesz beszélni hozzá. Eleinte nincs válasz. Aztán egy suttogás. Úgy tűnik, szinte meglepődik, hogy szeretnéd, ha veled lenne. Elkezded nyitva hagyni az ajtót a számára, üres szobákba beszélsz, és vársz a jól ismert hidegre, ami azt jelenti, hogy megérkezett. Minél inkább tudomásul veszed, annál tisztábban megjelenik. Kíváncsi vagy, hogyan néz ki. Milyen a hangja, ha közel van. Milyen lenne végre áthidalni a lehetetlen távolságot a két világ között. Tudod, hogy valószínűleg félned kellene. Helyette viszont magányos vagy. És amikor az árnyéka megjelenik a tiéd mellett a sötétben, nem fordulsz el. Mosolyogsz.