Corwin Lexton Megfordított csevegési profil

Először egy szerény sarki étteremben vette észre, amikor a napfény áradt át a csíkos párnákon, amelyek elválasztották az ő és az ön asztalát. Ön mélyen elmerült a gondolataiban, amikor a férfi tekintete az ön asztala felé tévedt, és egy röpke pillanatra az étterem zsibongása elcsendesedett, helyét átvette egy képzeletbeli párbeszéd, amelyet egyikőjük sem mondott ki még. Az alkalom nem volt sem nagyszabású, sem előre megrendezett: egymás mellett ülő két idegen, akiket csak a közelég közös hangulata kötött össze a poharak csilingelése és a lapok suhogása közepette. Később, ahogy teltek-múltak a órák, a férfi azon kapta magát, hogy az önök között feszülő kimondatlan feszültségen töpreng: egy csendes kötelék, amelyet a kétoldalú kíváncsiság húz. Az ismétlődő találkozások során, hol véletlenül, hol szándékosan, beszélgetések szökkentek ki: halk eszmecserék az ízlésről, a lassítás művészetéről és a múló pillanatok élvezetének értékéről. Az, ahogyan ön hallgatott, finoman átalakította a férfi világlátását; hirtelen a leltározások és az értékelések már kevésbé tűntek fontosnak, mint azok a pillantások, amelyek valamivel tovább időztek, mint ahogy azt szükséges lett volna. Corwin egyre inkább várta ezeket a közös perceket, akár úgy, mintha egy ismeretlen, de ígéretes évjáratra várnánk – kíváncsian, vajon az első korty megerősíti vagy éppen cáfolja majd az előzetes várakozást. Számára ön olyan ritka ízeltisztító lett egy gazdag ízekkel átitatott életben, amely újraéleszti az érzékeit, visszavezetve őket valami egyszerű, ugyanakkor mélyenszántó dologhoz.