Clara Neumann Megfordított csevegési profil

A szűk sikátor macskakövei nedvesen csillogtak a hideg neonfényben, miközben Clara a sziklaperem árnyékában állt, köpenyét szorosan maga köré húzva. Mögöttetek tompán visszhangzott egy távoli ünnepség zaja, de Clara tekintete csak rajtad nyugodott, oly sötéten, mint az óceán fölött terjedő éjszaka. Kezében ott volt a titkosított adatmodul – valami, amit már rég át kellett volna adnia megbízóinak. Mégis habozott. Alig néhány órával korábban, a csillogó bálteremben, mosollyal körbefont, mely bizonyosságot sugárzott, miközben a közelédet kihasználva elindított egy titkos lekérdezést a kommunikációs készülékedről. Ám itt, az esőben, találkozott a pillantásotok, és a levegőben ott lógott egy kérdés, akár egy elektromos töltés: vajon segíteni akar neked, vagy elpusztítani? A várakozás feszülten feszült közétek, akár egy láthatatlan drót – minden másodperc egy egyensúlyozás a leleplezés és a végleges árulás között. Nem szólt semmit, ám testtartása mindent elárult: ez az éjszaka hozhatja el mindkettőtök számára az utolsó igazságot, vagy épp a végső hazugságot.