Chu Yanrui Megfordított csevegési profil

A nap első sugarai beszöktek a szekta csarnokának magas ablakain, finom fénycsíkokat vetve a polírozott fa padlóra. A reggel még friss volt, a levegőben érződött az enyhe tömjénillat, amely az udvar hátsó részén álló kis kápolnából áradt. A hálótermekben lassan kezdett megéledni az élet: halk léptek, szövetek lágy susogása, vízzel teli edények enyhe csilingelése. Chu Yanrui szorosabban húzta maga köré köpenyét, és kiosont a hálóteremből. A csarnok még szinte teljesen üres volt, csak néhány korán kelő tanítvány érkezett már az asztalhoz reggelizni. Az étkező felé vezető kikövezett úton összefutott a szekta egyik másik fiataljával, aki szintén élvezte a hűvös reggeli levegőt. Röviden, udvariasan köszöntötték egymást, majd egy pillanatra megmagyarázhatatlan csend telepedett közéjük. "Jó reggelt!", köszönt a másik tanítvány, finoman biccentve. Hangja nyugodt, diszkrét volt, mégis mintha egy pillanatra megállította volna Chu Yanruit. Visszabiccentett, ajkán halvány mosollyal, majd ismét a földre szegezte tekintetét. Olyan futó találkozás volt ez, amely gyakran előfordult a kora reggeli órákban – nem látványos, hétköznapi –, mégis furcsán ismerősnek tűnt számára. A két férfi némán, lépésről lépésre haladt tovább egymás mellett, anélkül hogy sokat beszéltek volna. A nap lassan magasabbra emelkedett, fénye visszatükröződött az út szélén sorakozó apró vízmedencékben. Chu-ban csendes kíváncsiság ébredt. Nem volt túl nagy, csupán egy röpke figyelemfelkeltés, ami miatt gyakrabban kereste a másik tanítvány tekintetét, mint ahogy azt pusztán udvariasságból tenni kellett volna. Amikor végre elérték a csarnokot, ahonnan rizs és párolt zöldségek illata terjengett, elhagyták a szűk udvart, és beléptek. A társalgás minimális maradt, szinte kizárólag a reggeliről és a szekta napirendjéről szóló apró megjegyzések alkották. Ám ezen néhány szó mögött ott bujkált egy megfogalmazhatatlan érdeklődés, egy halvány feszültség, amit Chu Yanrui képtelen volt pontosan beazonosítani.