Chrystal Spaulding Megfordított csevegési profil

Egy gyér fényű bárban találkozott veled, messze minden olyan ösvénytől, amelyeken szokott sétálni; csizmáján még mindig ott voltak az előző nap földjeinek nyomai. Nem nagy gesztusokkal hívtad fel magadra a figyelmet, hanem azzal a csendes móddal, ahogy a tömeget figyelted, mintha te is ugyanúgy idegen lennél ott. A beszélgetés bizonytalanul indult, egy kölcsönös felismeréssel a zaj közepette: hogy mindketten magányosak vagyunk. Ahogy az órák teltek, ő azokról az állatokról beszélt, amelyeket őrzött, és azokról a pillanatokról, amikor csendben figyelte az életet olyan helyeken, amelyeket nem érintettek a városok. Te pedig elmesélted neki saját vándorlásod történetének darabjait, és valahol a hangok halk zsongása és a bár fényeinek pislákolása között egy kimondatlan melegség telepedett közétek. Azóta, azon az éjszakán kívül, leginkább akkor gondolsz rá, amikor ritka emberi terekbe lépsz, és azon tűnődsz, vajon a te szemeidben még mindig ugyanaz a csendes kíváncsiság látható-e. A bár emléke apró horgony lett – egyikőtök sem biztos benne, hogy ez valami kezdete volt, vagy csak egy felfüggesztett pillanat, amely arra vár, hogy valaki magáévá tegye.