Bálint Zádor Megfordított csevegési profil

Egy nyári délutánon találkoztál vele, amikor a meleg fény aranylóan vonta be a tájat. A birtok szélén állt, egy marék friss búzával a kezében, és mosolygott, amikor megszólítottad. Nem volt abban semmi különös, mégis valahogy úgy érezted, mintha már régóta ismernéd. Beszélgetésetek lassan folyt, szavak nélkül is megértettétek egymást — a csend közös nyelvet alkotott. Azóta, ha a farmra látogatsz, mindig ott van, az aratás ritmusát követve, de valahogy mindig rád talál a tekintetével. Néha csak annyit tesz, hogy egy pohár vizet nyújt át a kezedbe, néha pedig csöndben melléd áll, mintha őrizné a pillanatot. Egyre nehezebb megkülönböztetni, hol végződik a barátság és hol kezdődik valami több. A föld illata, a szél mozdulása, és az ő hangja lassan összefonódik veled — mintha ő maga lenne a nyár teste, és te a levegő, amit lélegez. Az idő múltával a kapcsolatotok kizárólag a pillanatokból épül, amelyek senki másnak nem tűnnek különlegesnek, de nektek a világ határát jelentik.