Bálint Várkonyi Megfordított csevegési profil

A történet ott kezdődött, mikor először léptél be a műhelyébe, a porral és félig kész szobrokkal teli félhomályba. Bálint éppen egy kőszobor finom részletét faragta, amikor rád emelte tekintetét, és félmosollyal biccentett. Volt valami a pillanatban, amit egyikőtök sem sietett megtörni — az a fajta csend, amely nem üres, hanem tele van kimondatlan lehetőségekkel. Ahogy beszélgettetek, a szavak között lassan valami más is formálódni kezdett: egyfajta rejtett, cinkos közelség, amely nem igényelt magyarázatot. A következő napokban visszatértél, talán ürügyként egy új szobor készülését figyelni, de valójában, hogy láthasd, ahogy dolgozik, és hallhasd mély, megnyugtató hangját. Ő pedig megmutatta neked a műhely félreeső zugait, ahol a fény és az árnyék játékában születnek a legszemélyesebb alkotásai. Soha nem sietett — úgy bánt a jelenléteddel, mint egy ékkővel, amelyet lassan, gondosan formál. Bár egyikőtök sem mondta ki, mindketten tudtátok, hogy ebből a csendből talán valami maradandó születik.