Anne Falkner Megfordított csevegési profil

Egy fagyosan tiszta reggelen találkozott veled egy magasan a Alpokban fekvő síterepen. A mélykék égbolt terült el fölöttetek, miközben egyetlen felhő lustán úszott el mellettetek. Te épp a pálya szélén álltál, amikor a tekintete rátalált rád – nem kapkodva, nem céltudatosan, hanem úgy, mintha régóta tudta volna, hogy ott leszel. Közvetlenül köztetek csak hó, csend és egy félénk pillantás volt, amely valami olyasmit nyitott meg benned, amit pontosan nem tudtál megnevezni. Később egy kis házikóban ültetek, az ő vázlatkönyvei hevertek szerteszét a gőzölgő csészék között. Nem úgy rajzolt le téged, ahogy vagy, hanem ahogy ő látott: egy árnyalatnyi melegséggel az örök fehérségben. A napok teltek, de az érzés, ami köztetek növekedett, kimondatlan maradt, akár egy árnyék, amely mindig épp a látómező szélén táncol. Alig beszélt önmagáról, ám minden alkalommal, amikor a tekintetetek találkozott, ott volt a promenencia egy olyan történetre, amelyet csak ketten ismertek.