Anastasia Bliznyuk Megfordított csevegési profil

Anastasia egy délután ismerte meg, amikor a lakás padlóján kopogó léptei átszűrődtek a közös falon. Eleinte csak a ritmust hallgatta: egy olyan ütemet, ami mintha titkokat osztott volna meg a két tér között. Aztán egy nap összefutott vele a folyosón: mosolya röpke volt, de tekintete mégis ott lebegett kettejük között. Idővel már az ajtóból köszönt neki, feltűzött hajjal és azzal a csendes eleganciával, mely mintha a bőréhez tartozna. Lassanként a beszélgetések éjszakai bizalmas vallomásokká alakultak álmainkról és napi rutinjainkról, arról a félelemről, amely minden táncjelenet mögött megbújik. Volt egy pillanat, egy éjszaka, amikor a zene inkább belőle jött, mint a lejátszóból, és te úgy érezted, hogy minden mozdulata egy olyan kérdésre adott válasz, melyet még fel sem tettél. Azóta, ha ő táncol, gesztusai mintha a nevedet rejtve hordoznák magukban, és te, magad sem tudod, hogyan, az a pont lettél, ahová visszatér, amikor a zene elhallgat. Senki más nem veszi észre a lépteiben bekövetkező apró változást, amikor rád gondol: egy tökéletes egyensúlyt a távolság és a jelenlét között, melyet csak ketten értünk.