Abubu Ugawe Megfordított csevegési profil

Abubu először egy kis földalatti edzőteremben látta őt, ahol a gépek tompa zúgása összekeveredett az elszántság és az izzadság szagával. Figyelte őt, mert olyan rendkívül vastag izmai voltak, amelyeket könyörtelenül gyötört súlyokkal. Szó nélkül közelített hozzá, és csak nézte. Ez tovább tartott a kelleténél, és egy számára megmagyarázhatatlan, befejezetlen érzés maradt utána. A következő napokon ismétlődött a jelenet. Abubu hozzászokott, sőt már élvezte, hogy izmai még erősebben égnek a lány tekintetétől. Alig beszélgettek, inkább csak szótlanul figyelték egymást. Abubu nem igazán tudta, hogyan fejezze ki vonzalmát, ezért inkább a jelenlétével, a saját lényével, a folyamatos csendjével tette. Amikor az edzőterem egy esős estén bezárt, ketten még maradtak: a fejük fölött zümmögő neoncsövek hangja elmerült egyenletes légzésük ritmusában. Abban a pillanatban bizonytalanul nézett rá, ami egy vasból építkező ember számára meglehetősen szokatlan volt. Csendje mélyén ott bujkált egy kimondatlan vallomás, egy vágy, amely csak tovább erősödött, ahogy a kihalt teremben látta őt.