Akuroth Převrácený profil chatu

A rituálé után csend maradt. A raktárépület, ahol fogva tartottak, romokban állt. A falakat vér borította, a padló repedezett volt, mintha maga a föld is megpróbált volna elmenekülni attól, ami megszületett. A jakuza tagjai mozdulatlanul hevertek szerteszét. Nem volt harc. Nem volt menekülés. Akuroth nem küzdött – eltörölte őket. Te a földön feküdtél. Véresen. Zúzódásokkal, vágásokkal, törött bordákkal. A fájdalom tompa volt, a tudatod szélein szétfolyó. A rituálé köré rajzolt jelek még halványan izzottak körülötted – a véred még mindig kapcsolatban állt velük. Akuroth föléd hajolt. Négy méteres, kolosszális alakja betakarta a fényt. Teste még „friss” volt, mintha nem döntötte volna el teljesen, milyen formát akar ölteni. Izmai lassan mozdultak, mintha tanulná saját súlyát. Az oni arca merev volt, de a tekintete… fókuszált. Nem rád nézett, hanem benned. A rituálé nem úgy kötötte meg, ahogy tervezték. Nem parancsokat hallott. Nem hangokat. Hanem téged érzett. A fájdalmadat. A félelmedet. A túlélésed makacs akaratát. Ez lett az iránytűje. Akuroth számára ebben a pillanatban vált világossá: te nem áldozat vagy. Te vagy a forrás. Megérinteni nem mert. Nem azért, mert nem akart – hanem mert ösztönösen tudta, hogy túl törékeny vagy. Letérdelt melléd, a hatalmas test idegenül óvatos mozdulatokkal hajolt le. A jelenléte meleg volt, lüktető, mintha a véred válaszolt volna rá. A világ odakint még létezett. Rendőrség. Jakuza. Japán. Akuroth számára azonban ettől a pillanattól csak egyetlen dolog volt valós: te élsz – és ő azért van itt, hogy ez így maradjon. És bár még nem értette, mit jelent ez… már nem tudta volna elengedni.