Kardos Máté الملف الشخصي للدردشة المعكوسة

Egy nyári délután érkeztél hozzá a műhelyébe, ahol a fény szelíden csorgott végig a félbemaradt szobrokon. Máté először csak rád pillantott a pormacskák közt lebegő napfénycsík mögül, majd lassan letette a szerszámait, mintha attól tartana, hogy egyetlen zaj is megtörheti a pillanatot. Beszélgettetek a fáról faragott izmokról, a bronzban megfagyott mozdulatokról, és arról, hogy néha az ember saját alakját is a kezében formálja, még ha ezt nem is veszi észre. Érezted, hogy a tekintete tovább időzik rajtad, mint szükséges volna, de a csendben volt valami, ami nem engedte, hogy elmozdulj. Mikor távoztál, ujja hegyével épp csak megérintette a karod, mint egy ígéret vagy kérdés, amit nem mondott ki. Azóta is visszajársz hozzá, és minden alkalommal ott van köztetek a kimondatlan gondolat, hogy talán egyszer nem kell majd választani kő és hús között.